Venotec

Lábikragörcs? Ödéma? Feszülés?

A mozgásszegény, ülő életmódot folytatók gyakran szembesülnek az alsó végtagot érintő kisebb-nagyobb panaszokkal: vizenyő, lábikragörcs, lábszárfekély, fájdalom, feszülés-érzés. Ezek egytől egyig a krónikus vénás elégtelenség tünetei lehetnek.

A krónikus vénás elégtelenségről

Az alsó végtag izomzata – amellett, hogy ez helyváltoztató mozgásunk kulcsa – jelentős szereppel bír abban is, hogy a szövetek által elhasznált, oxigénben szegény vért a gravitáció ellenében a szív felé juttassa. Az izmok megfeszülnek, a benne futó vénákat összenyomják, így segítik a vénákban a vér áramlását. Ez egyfajta pumpafunkció, mely sajnos sok esetben nem működik tökéletesen.

Amikor az izompumpa működése mérséklődik, a mély és a felszínes vénák nem képesek a vért a megfelelő ütemben felfelé továbbítani, így az megreked bennük. A folyamat során a véna fala fokozatosan kitágul, elvékonyodik és előtüremkedik, ezek a felszínen futó vénák esetén jól látható visszereket alkotnak. Ugyanez a folyamat a mélyvénáknál sajnos sokáig rejtve marad, így gyakran már csak előrehaladott, kifejezett panaszokat okozó stádiumában ismerjük fel.

Komoly baj is lehet belőle

A vénás elégtelenség fokozatosan romlik: a vizenyő mellett vénafali gyulladás, trombózis, sőt, lábszárfekély kialakulása is fenyeget. A trombózis kifejezetten veszélyes helyzet, hiszen a vénafalban keletkező vérrög leszakadva a szív felé sodródik, majd azon áthaladva az egyre szűkülő erekben kikötve érelzáródást (embóliát) okozhat.

Életmód és a tünetek enyhítése

A krónikus vénás elégtelenség kialakulásának szempontjából vannak, akik eleve magasabb kockázati csoportba sorolhatóak, például ha a családban már előfordult valakinél ilyen betegség – ilyen esetben az érfalak örökletes eredetű gyengesége állhat a háttérben. Az ülő foglalkozást végzőket, a túlsúlyosakat, a dohányosokat, a helytelenül táplálkozókat, a túl szoros lábbelit vagy öltözéket viselőket is fenyegeti a probléma, de a hormonális hatások, a várandósság szintén kedvezőtlen irányba befolyásolhatja a vénák falának állapotát.

Érdemes nagy hangsúlyt fektetni tehát a megelőzésre: az életmódváltás, a rendszeres vénatorna és testedzés, a rossz szokások elhagyása mind-mind segíthetnek a vénás elégtelenség elkerülésében.

A növényi eredetű bioflavonoidok, ezen belül is főként a diozmin hatóanyagú termékek napi szintű alkalmazása szintén sokat javíthat a vénák falának stabilitásán, rugalmasságán. A vény nélkül kapható Venotec mikronizált diozmint tartalmaz, amely gyorsan felszívódik, így hatékony segítséget nyújt a krónikus vénás elégtelenség tünetek enyhítésében.

A Venotec használata előtt természetesen érdemes gyógyszerésze tanácsát is kikérnie a készítmény alkalmazásáról és adagolásáról.

(Dr. Lesznyák Judit)
2014. 08. 14.

Aranyér teszt

Az alábbi teszt segítségével kiderítheti, hogy fenyegeti-e Önt az aranyér…